Passion

~Bírom a kis 14-15 éves csitriket akik úgy öltöznek mintha az út széléről jöttek volna, de ha meg leszólják őket még ők vannak felháborodva.. Szánalmasak -.-''

~ Nekem 15 éves koromban nem az volt a legnagyobb problémám, hogy a cicanadrágom túl kicsi volt és, hogy elfogytak a sminkes dolgaim. A mai világban ez a korosztály már azt se tudja milyen gyereknek lenni..sőt egyáltalán milyen rendes életet élni..

~ 15 évesen az iskolában a helyed, nem az utcán kell tenned az eszed..

~ Rám nézel, és mit látsz? Semmit ugye? Akkor meg ne ítélj el, míg meg nem ismersz…

~Az emberek elítélnek, pedig nem is ismernek.. A mai világban csak külső alapján ítélnek..

~ Nehéz bevallani másnak amit érzel, ha még magadban se tisztáztad a dolgokat. Ülj le egy csöndes szobában és gondolkozz..

Tudom, hogy már régen voltam, de mivel senki nem olvasa az oldalt ezért végülis mindegy, hogy mikor hozom.

Nos mi is történt amióta nem írtam.. Lássuk csak..

Megkaptam a 3. negyedéves értékelést.. Jobb lett mint az előző bár egy dolog miatt nagyon kiakadtam.. De azt inkább nem részletezném..

Létrehoztam egy új blogot amin egy történetet fogok remélhetőleg végig vinni. Ott OrdinaryGirl néven írok.A blog címe : http://summerloversbyordinarygirl.blogspot.com/

Nemsokára lesz a szülinapom^^ ( már csak egy hónap ) Alig várom :)

Ja igen.. ma ismét bénáztam.. citromot reszeltem az egyik sütibe amit ma csináltunk anyával és megcsúszott a kezem és kicsit megreszeltem az ujjamat :SS hát nem volt egy kellemes érzés. Csak tudnám, hogy lehetek ennyire szerencsétlen..

Azon gondolkoztam, hogyha elmondom valakinek, hogy már nagyon elegem van belőle akkor mi lesz. Szükségem van egy kis levegőre!!

„Várni rád olyan, mint Egyiptomban esőért reménykedni. Felesleges.”

„Hittem abban, hogy te más leszel, mint a többiek. Bolond voltam, hogy ebben reménykedtem most már belátom. De többet ne keress barátom. ;)”

„Jót szórakoztál? - Örülök.  Átvertél? - Gratulálok! Bánom-e, hogy megismertelek? - Nem. Hogy miért? - Mert  már tudom, hogy többet nem kezdek egy ekkora seggfejjel, mint te! ;)”

„El tudod képzelni, hogy nekem mekkora szenvedés úgy tenni, mintha nem léteznél? Nem hiszem. Akkor meg miért történik ez? "

„Köszönöm, hogy ezt tetted, de komolyan. Hála neked nem ismét nem tudok bízni senkiben..”

„Ilyenkor tudja az ember kik az igazi barátai. Azok, akik nem hitegetnek azzal, hogy biztosan jó dolog fog történni. Nem, azok, akik mindkét lehetőségre felkészítenek. És, ha esetleg rossz történik, megvigasztalnak.”

Néha úgy megmondanám némely embernek, hogy hova is menjen el. Úgy fel tudnak idegesíteni. Ma is legalább két ember idegelt fel. Próbálok lenyugodni, de egyszerűen nem megy. Túl sok ez így egyszere. Olyan leszek, mint egy időzített bomba amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat és ami körülötte van annak annyi. Szerencsére ha hallgatok egy kis nyugtató zenét lenyugszom, de ezt iskolában nem tehetem meg. Egy embernek meg azért nem mondom meg, mert egy jó barátot veszítenék el. Pedig annyi mindent tudnék a fejéhez vágni! Azt el se tudjátok képzelni. És ez már jó pár éve gyűlik. Nem tudom, hogy ezt meddig fogom még bírni...:/:S

Valamelyik nap megnéztem a Neveletlen Hercegnő első részét. Ez adta az ihletet ehhez a novellához..

Mindig is úgy éreztem, hogy engem soha nem fog megtalálni az igaz szerelem, a nagy Ő, akikről szinte az összes film szól.

Már inkább nem néztem romantikus filmet, mert mindig ugyan az volt a vége. Idióta romantikus filmek…

Ne higgyétek, hogy romantika ellenes vagyok, épp ellenkezőleg. De kicsit már zavaró, hogy a baráti körömben mindenkinek van barátja csak nekem nem. Már annyian mondták, hogy mit akarok, még csak 18 éves vagyok. Ők könnyen beszélnek.

Egy napon viszont minden megváltozott. Ezt a történetet mesélem el nektek.

Minden ugyanúgy kezdődött, mint a többi napon. Reggel elindultam a szenvedések központjába, vagyis az iskolába. Két hete kezdődött el az iskola, de már legalább három tantárgyból írtunk. Ugyanis a tanárok szerint fontos, hogy leellenőrizzék, mire emlékszünk még. Szerencsére nem voltam valami buta, ezért nem kellett sokat tanulnom, csak az olyan tantárgyakra, mint a fizika, biológia. Ezeket nem is szerettem. Egyedül a matek volt olyan óra, amire szívesen mentem. Ebben csak az volt a rossz, hogy a matek terem a legfelső emeleten volt. Itt volt az összes végzős osztály. Nem szívesen jöttem ide, mert sok pletykát hallottam róluk, hogy ők a legrosszabb osztályok az iskola 20 éves működése óta. Ezért igyekeztem a lehető leggyorsabban végig menni azon a folyosón. Hol volt a matek termem? Persze, hogy a folyosó legvégén, így összesen négy terem előtt kellett elmennem, hogy odaérjek. Ami rosszabb volt még ennél is, hogy állandóan kint álltak a folyosón a suli menő srácai. Bár szerintem feleslegesen voltak ilyen nagyképűek, még csak nem is voltak helyesek. Az összes egy agyon szoláriumozott, beképzelt csőcselék. Anya mindig azt mondta, hogy ne ítéljem meg az embereket a kinézetük alapján, de velük most kivételt tettem. Egyáltalán miért kellene megismernem őket? Úgy is idén végre elmennek az iskolából.

Épp a lépcsőn tartottam felfelé a matek terembe, kezemben két könyvvel és két füzettel, amikor valaki nekem jött.

- Nézz a lábad elé - mondta oda nekem és már ment is tovább

Persze a cuccaim szanaszét repültek ezért szedhettem őket össze. Az egyik füzetem, ami már amúgy se volt valami jó állapotban, lapjaira hullott. Biztos jól nézhettem ott ki a lépcsőn, ahogy a papírjaimat szedem össze. Azon már meg se lepődtem, hogy senki nem állt meg segíteni. Mit is vártam.

- Ez a te könyved? - kérdezte valaki mellőlem

Felnéztem és valóban az én könyvem volt, egy végzős kezében. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak.

- I..igen az enyém - vettem el tőle

- Segítsek összeszedni a többit? - mutatott még néhány elkóborolt papírra

- Nem kell. Meg oldom. - reméltem, hogy ezzel békén is hagy, de nem így lett. Mikor mentem volna a terembe láttam, hogy az ablakpárkánynál ül és engem figyel, látszólag jót szórakozott azon, hogy itt bénáztam.

- Máté mit csinálsz itt? - ment oda hozzá egy fiú

Mikor észrevette, hogy a barátja merre néz ő is felém fordult, majd vissza. Zavaromban nem tudtam mást tenni, minthogy felsiettem a terembe.

- Ja, semmit - hallottam még a választ

Tehát Máténak hívják. Milyen szemei voltak, te jó ég. Soha nem láttam ilyen kék szemeket. De mit is gondolok, semmi esélyem nincs nála.

A matek óra viszonylag gyorsan eltelt, ahhoz képest, hogy dolgozatot írtunk. Viszont nem volt sok bátorságom lemenni. Mi van akkor, hogyha Ő is ott van? A következő osztály viszont már jött befelé ezért elég nagy gondban voltam.

- Rebeka jössz már? - kérdezte barátnőm. Luca teljesen az ellentétem volt, göndör hajával mindenkit levett a lábával, én az egyenes hajammal a nyomába se érhetek.

- Jövök már - összepakoltam a cuccaimat és indultunk is a földszintre a következő órára. Amikor mentünk le a lépcsőn reméltem, hogy Máté nem lesz ott. Hát nem volt ilyen szerencsém, ott ült a haverjaival. Próbáltam nem arra nézni, de nem sikerült. Egyszerűen túl nagy volt a csábítás. Egy pillanatra néztem rá, de észrevette. Az egyik barátja felé fordult, odasúgott neki valamit majd ismét rám néztek mindketten és nevetni kezdtek. Vajon rajtam nevettek? Biztos, hiszen rám néztek. Ez nem esett valami jól, de hát mit vártam…

- Valami baj van? - szólalt meg Luca mikor már a termünkben voltunk.

- Nem dehogy.

- Négy éve ismerlek, nem veszem ezt be. Szóval?

- Csak annyi, hogy mikor mentem fel matekra sikeresen nekem jött valaki és az összes cuccom szétesett. Mikor összeszedtem őket oda jött az egyik végzős srác és odaadta a könyvemet. Most meg amikor jöttünk lefelé, rám nézett és rajtam nevetett az egyik haverjával. - hadartam el az egészet

- Jaj, Rebi. Ne is törődj velük. El vannak szállva maguktól.

- Igazad lehet, biztos Máté is olyan, mint a többi - sóhajtottam.

- Máté? - húzta fel az egyik szemöldökét.

- Igen. Hallottam, hogy az egyik haverja szólt hozzá. De nem fogok vele törődni, nem ér annyit az egész.

- Helyes. Sokkal több helyes srác van a világon. Itt van például Dávid. Ő jó fej, ismered is, együtt jártok angolra és még tetszel is neki - mutatott Luca az egyik csoporttársunkra, aki pont most jött be a terembe. Valóban jól nézett ki, erre még rásegített kócos szőke haja és zöld szeme.

- Hogy micsoda? Tetszem neki? - lepődtem meg. Jóban voltam Dáviddal már első óta. A gólyatáborba mellé osztottak be akármilyen feladatokat kellett csinálni. De soha nem néztem úgy rá, mint leendő barátra.

- Ne mond, hogy nem vetted még észre. - mint valami jelzésképpen felénk nézett és mosolyogva intett felénk, rajtam egy kicsit hosszabb ideig megállapodott a tekintete. Lehet, hogy igaza van Lucának?

Angol órán csoportokba osztott minket a tanár. Én Lucával, Dáviddal és Gergővel kerültem egy csoportba. Luca és Gergő egy pár voltak ezért ők inkább együtt dolgoztak, így nem volt más választásom nekem Dáviddal kellett.

- Figyelj csak Rebi. Hétvégén egy bulit tartok, nincs kedved eljönni? - kérdezte az óra után Gergő

- Ez remek ötlet. Mond, hogy eljössz. - csatlakozott Dávid.

- Nem is tudom. Azon a hétvégén elutazok vidékre és nem mondhatom le - hazudtam. Nem voltam az a bulizós fajta, ha elmegyek biztos, hogy össze akarnak majd hozni Dáviddal. Én viszont nem akartam tőle semmit, ő csak egy jó barát volt.

- Kár. Azért ha mégis ráérsz, csak szólj. - mosolygott rám majd elmentek.

- Nincs is dolgod a hétvégén mi? - jött oda hozzám Luca.

- Túl jól ismersz. Néha már túlságosan is. - nevettem.

- Hiszen a legjobb barátnőnek ez a dolga - nevetett ő is.

A nap hamar elment már csak egy óránk volt. Osztályfőnöki. Még egy olyan óra, ami teljesen felesleges főleg hétfőre berakni. Akkor nem történik még semmi. A mai óra arról szólt, hogy egy hét múlva elmegyünk táborba ahova az egyik végzős osztály is jönni fog velünk. Az, hogy melyik csak holnap fog kiderülni.

Másnap iskolagyűlés volt. Az osztályomból ki kellett mennie valakinek, hogy kihúzza, kivel megy táborba. Persze, hogy engem választottak ki. Összesen öt végzős osztály volt ezért volt bőven választék. És amilyen szerencsétlen vagyok biztos, hogy a legrosszabb osztályt húzom ki.

- Gyere csak Rebeka - szólt hozzám az igazgató. Egy dobozt tartott a kezében, amiben papírok voltak a végzős osztályok nevével. Kiválasztottam egyet és odaadtam az igazgatónak. - Ez az osztály nem más, mint a 12/c - mondta a mikrofonba. Arra néztem amerre az igazgató mutatott.

Ez nem lehet igaz. Az Ő osztálya volt az. Velük megyünk egy hétre táborba. Mondtam én, hogy szerencsétlen vagyok…

Az egy hét hamar eltelt. Már a vonatállomáson is voltunk és arra vártunk, hogy elinduljon a vonat. Két óra volt az út, Aggtelekig. Egy probléma viszont volt, vagyis inkább kettő. Mint később kiderült a 12/c fiú osztály volt. A másik pedig, hogy az én osztályomból összesen tízen megyünk velem együtt és ebből csak négy lány. Én, Luca, Anna és Lotti, vagyis Laura. Mindegyiküknek volt barátja csak nekem nem. Remek.

Amikor odaértünk a szálláshelyre kiosztották a szobákat. Mi lányok kerültünk a nagyobb épületbe ahol két, négy ágyas szoba volt. A másik szobát négy végzős fiú kapta meg. Reménykedtem benne, hogy Máté nem ebbe a szobába fog kerülni.

Persze amikor mentünk ki a szobánkból kit láttam meg a másik szoba ajtajában? Mátét. Mikor meglátott elkezdett vigyorogni majd bement a szobába.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Anna.

- Mi? - tettem az ártatlant.

- Máté rád mosolygott. Ő nem szokott csak úgy rámosolyogni valakire.

- Te ismered őt? - terelte el a témát Luca, amiért hálás voltam neki.

- Igen a bátyám osztálytársa. Szóval? - nézett rám újból.

- Nincs semmi - mondtam és gyorsan eltűntem onnan nehogy tovább kérdezősködjön. Távol a házunktól találtam egy padot, amin kényelmesen elhelyezkedtem és a kedvenc könyvet kezdtem el olvasni.

- Mit olvasol? - kérdezte valaki alig tíz perccel az után, hogy ideértem. Felnéztem és nem hittem a szememnek. Máté volt az.

- „Richelle Mead - Vámpír Akadémia”. Nem hiszem, hogy ismered. - és már folytattam is az olvasást.

- Valóban nem ismerem. Viszont jó az angolod. - úgy látszik, nagyon beszélgetni akar.

Becsuktam a könyvemet és csak rá figyeltem. Még a padon is odébb ültem, hogy mellém tudjon ülni. És le is ült.

- Köszi. Tervezem, hogy a nyáron kimegyek valamelyik országba dolgozni. Így inkább az angolt tanulom nagyon.

- Melyik országba? - kíváncsiskodott.

- Igazából több országon is gondolkozok. Spanyolország is jó hely, de szívesen kimennék New York-ba vagy Los Angeles-be is. Erről még nem döntöttem.

- Én a helyedben New York-ba mennék. Tavaly voltam ott és egyszerűen mesés hely. És mit szeretsz még csinálni? Mert, ahogy látom, olvasni nagyon szeretsz - miért volt ilyen velem? Egyáltalán miért érdeklem? Lehet, hogy csak kedves akar lenni.

- Jól látod, szeretek olvasni. Igazából ez az, ami megnyugtat. Egy nehéz nap után elolvasok pár fejezetet és már is jobb a kedvem. Szeretek még énekelni is, mások szerint egész jó hangom van. Bár szerintem egyáltalán nincsen. - vallottam be elpirulva.

- Énekelsz nekem valamit? - kérte, mire én meglepetten néztem rá. Nehéz lett volna nemet mondani neki, ahogy ott ült és nézett rám.

- Rendben - nagyot sóhajtottam majd elkezdtem énekelni „Demi Lovato - This is me” című számát. Mikor befejeztem félénken néztem rá, hogy hogyan tetszett neki. Nem igazán tudtam leolvasni az arcáról valamit is. - Na, hogy tetszett? - kérdeztem

- Nagyon jó hangod van. Nem gondoltál arra, hogy elindulj valamelyik tehetségkutatón?

- Gondoltam már rá, de nem nekem való az a tévében szerepléses dolog.

- Rebeka! - hallottam meg Luca hangját hátrafordultam és megláttam, hogy integetve közeledik felénk. - Végre meg vagy már azt hittem.. - nem fejezte be a mondatot mikor meglátta mellettem Mátét.

- Óh, nem is zavarok - fordult máris vissza

- Nem zavarsz. Mi csak beszélgettünk - néztem Mátéra mire rám mosolygott.

- Akkor jó. Csak annyit akartam mondani, hogy kész a vacsora és már csak rátok várunk.

- Akkor jobb lesz, hogyha megyünk mielőtt éhen hallnak a többiek - nevettem

A vacsora után mindenki szétszéledt. Voltak, akik a közeli kocsmába mentek el. A párok pedig sétálni mentek. Én a szobában maradtam. Megpróbáltam olvasni, de csak a Mátéval együtt töltött pár percen járt az eszem. Tényleg ilyen kedves vagy csak most a tábor miatt? Nem tudom. Mikor már feladtam a próbálkozást, hogy olvassak úgy gondoltam én is elmegyek egy kicsit sétálni. Előtte viszont úgy terveztem, hogy letusolok. Mivel úgy hittem, hogy nincs itt senki csak én, ezért nem a fürdőben öltöztem fel, hanem elindultam egy szál törülközőben a szobám felé. Arra viszont nem számítottam, hogy nem vagyok egyedül. Alig, hogy kiléptem a fürdőből neki ütköztem valakinek.

- Ne haragudj! - szabadkozott mikor én a földön végeztem.

- Nem gond. Én nem figyeltem, hogy merre megyek. Meg arra számítottam, hogy nincs itt senki - mondtam majd felálltam.

- Én is azt hittem, de amikor meghallottam, hogy valaki fürdik kijöttem, hogy megnézzem ki az. És hát kicsit meglepődtem. - nézett végig rajtam Máté.

- Min? Azon, hogy én leszek az a valaki?

- Nem. Annak örülök, csak, hogy egy törülköző lesz rajtad, azon lepődtem meg. - erre persze teljesen elvörösödtem. - Jól áll neked, amikor zavarba jössz - mondta és kisöpört a szememből egy hajszálat.

- Azt hiszem jobb lesz mindkettőnknek, hogyha felöltözök - mondtam és besiettem a szobába és magamra zártam az ajtót. Ez meg mi volt az előbb? Képzelődtem? Mivel tudtam, hogy Máté kint vár ezért egy kicsit csinosabb ruhát vettem fel. Egy szürke nadrág és egy lila hosszú ujjú fölső mellett döntöttem. Cipőnek egy fekete tornacipőt választottam. Erre rávettem egy kényelmes lila pulóvert - mit is mondjak, szeretem a lila színt -, és még egy kis parfümmel is befújtam magam. Nem hiszem el, hogy én ilyet teszek egy fiú miatt. Nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. Igazam volt Máté ott várt engem. Mikor meglátott újból elmosolyogta magát.

- Nincs kedved valami filmet megnézni? - kérdezte.

- De, miért is ne. - bólintottam. Bementünk a „nappaliba”, vagyis inkább azt mondanám, hogy egy nagyobb szoba, amibe egy nagy televízió van egy kanapéval és rengeteg filmmel. Máté kiválasztott egy filmet, amiről én soha életemben nem hallottam, de szerinte jó film ezért beleegyeztem, hogy azt nézzük. Már a felénél járhattunk, amikor éreztem, hogy a szemeim elnehezülnek. A film is unalmas volt így nem csoda. Ha jól láttam Máté se élvezte a filmet.

- Biztos, hogy erre a filmre emlékeztél? - kérdeztem miközben próbáltam egy ásítást legyőzni, nem sok sikerrel.

- Három éve még jó volt.

- Aha, értem - láttam rajta, hogy egy kicsit rosszul érzi magát emiatt ezért próbáltam menteni a helyzetet - Mit szólnál hozzá, hogyha e helyett, a film helyet mondjuk, mást csinálnánk?

- Mit?

- Nem tudom. Elég gyerekesen fog hangzani, de mit szólnál, a kérdezz, felelekhez?

- Benne vagyok. Én kezdem. Miért nem indultál egy tehetségkutatón sem? - vigyorgott

- Azért mert biztos, hogy rosszul lettem volna a színpadon annyi ember előtt. Miért jöttél oda hozzám ma délután?

- Mert amióta a suliban láttalak, amikor a cuccaidat szetted össze, azóta meg akarlak ismerni. Ha elhívnálak, hogy találkozz, velem kettesben, eljönnél? - látszott rajta, hogy mennyire komolyan gondolja. Rajtam meg az, hogy mindjárt rákvörös lesz a fejem.

- Igen.

- Kérdezhetek megint én? - bólintottam. - Ha most megcsókollak, soha többé nem állsz velem szóba?

- Nem. - ennyit tudtam csak mondani annyira megdöbbentem, hogy mennyire őszinte. Aztán már csak annyit vettem észre, hogy az arca közeledik az enyémhez és megcsókol.  Csókunk nem tartott sokáig mégis jobb volt a legfinomabb sütinél is, amit valaha ettem. Kicsit buta hasonlat, de más nem nagyon jutott eszembe.

Az este maradék részét végig beszéltük, míg ránk nem parancsolt tanár, hogy jó lenne, hogyha elmennénk aludni. Ahogy beértem a szobába a lányok azonnal letámadtak, hogy meséljem el mi történt. Nem mondtam el mindent nekik, csak azt, hogy elhívott randevúra Máté, többet nem. Vagyis Lucának másnap elmondtam, mire ő a nyakamba ugrott örömében.

- Ki kérdeztem Annát Mátéról és azt mondta rendes srác. Szerinte ő az egyik legnormálisabb srác a végzős évfolyamból. Jaj, Rebi úgy örülök. Annyira összeilletek - mosolygott még mindig barátnőm.

- Becca beszélhetünk? - először nem is fordultam meg, hogy megnézzem ki szólt, de amikor Luca jelzett, hogy nekem szóltak megfordultam.

- Minek hívtál? - kérdeztem inkább meglepetten, mint dühösen. Máté ezen, jót mosolygott majd odajött hozzám és egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

- Khm.. akkor én azt hiszem, megyek. - mondta Luca, akiről egy pillanatra meg is feledkeztem.

- Szóval? - kérdeztem újból mikor eszembe jutott, hogy mit is akartam.

- Csak ahogy mondtad, hogy szeretnél kiutazni Amerikába akkor hirtelen eszembe jutott ez az aranyos kis becenév. Ami szerintem illik hozzád mivel te is aranyos vagy. - ölelt meg.

Az a pár nap, ami még volt hátra a táborból hamar eltelt. Általában különböző feladatokat kaptunk, amivel jobban megismerhettük egymást. Mármint az én osztályom meg a végzősök. Láttam rajtuk, hogy azok a pletykák, amiket róluk terjesztettek egyáltalán nem igazak. Az összes srác rendes volt a maga módján. Minket-lányokat állandóan piszkáltak valamivel.

* 4 hónappal később *

Ismét egy remek hétfő reggel és egy remek matek óra. Minden ugyanúgy történt mit eddig, egy dolgot leszámítva. Most nem siettem a terembe, mint régen.

- Jó reggelt drága - csókolt meg Máté.

- Jó reggelt neked is - öleltem meg.

- Hogy telt a hétvégéd? - kérdezte kíváncsian. A szemében még mindig az őszinteséget láttam, mint négy hónappal ezelőtt abban a bizonyos táborban.

- Rövid volt - válaszoltam szomorúan

- Az biztos. De most nyomás órára, nem szeretném, ha az én okos barátnőm elkésne - vigyorgott a szokásos csibészes mosolyával.

- Egyszer mindent el kell kezdeni - nevettem

- Mindent?

- Ühümm.. - erre vadul csókolni kezdett. Nem zavart, hogy legalább a fél iskola látja ezt. Az volt a fontos, hogy vele lehettem.

- Szeretlek - suttogta.

- Én is téged.

Pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egy ilyen remek fiút fogok megismerni. Most már ismét van értelme, hogy romantikus filmeket nézzek. Hogy is mondta egyszer anyum: „Egyszer mindenkire rátalál a boldogság ” Akkor még nem értettem meg, most viszont már értem.